HTML

Nem Te döntöd el

Valójában csapda az egész. Az a csapda, hogy önmagát sem ismeri ez a világ, következésképpen, eszközei sincsenek önmaga szabályozására. Immár legalább ötven éve bizonyosodik be újra és újra, hogy sem a nagy pénzügyi szervezetek, egyezmények, felosztott piacok nem képesek a világ jobbítására. A fejlett régiók önhitt csillogása mögött mindenhol ott van a romlás, a bűn, a nyomor, a természet végletekig történő zsarolása.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Nem Te döntöd el...

2008.05.18. 08:10 commontalk

A sor végén együtt kullog az esőerdőkkel, az utolsó előtti jegesmedvékkel a kiszolgáltatott ember is. Semmi esélye nincs, mégis küzd, mert ez teszi emberré, és éppen ezért maradt egy utolsó esélye. Hol romlott el végleg a világ, és mikor? Majdnem mindegy, de mindenképpen a II. világháború után kezdődött a folyamat. Az USA által felügyelt területeken, „szabadon” születhettek meg a fejlett centrumok, és „jöhettek létre” a perifériák, néhány térség új esélyt kapott és váltak kistigrisekké, gyorsan felzárkóztak a centrumok közelébe. Az orosz befolyási övezetben a szláv hegemónia erőszakolt terjesztése mellett, létrejött egy felemás fejlődési pálya, amely rendkívül intenzív iparosítást, a termőföld állami kisajátítását, a népesség erőltetett mobilizációját hozta magával. Történelmi léptékkel mérve semmi perc alatt vesztek oda, vagy kerültek a süllyesztő szélére évezredes kultúrák. Mindez a személyes szabadság súlyos korlátozásával együtt járva, vagy a nélkül történt, mostanra mindegy. A szláv önkény kezdeti szigora hol lazult, hol erősödött, összességében azonban az ezredforduló közeledtével lassan, de biztosan erodálódott, sok rossz emléket maga után hagyva, és némi nosztalgiát is átörökítve, szép csendesen kimúlt. Közben az atlanti térség, Észak-Amerika, és Ázsia egy része, Ausztrália, és a többi frissen kapitalizálódott, új független nemzet csapott rendesen a lovak közé, és eszeveszett száguldásba kezdett a világ. Soha ennyi nyersanyagot nem dolgozott fel a föld, soha ennyi szemetet nem termelt, soha ennyi talmi csillogást nem látott a világ, mióta ember van a földön. Soha ennyi pénz nem keringett céltalanul a gazdaságban, soha ennyi ötletet nem karoltak fel, soha ennyi haditechnikai újdonságot nem alkottak, soha ennyi újat nem adott még korszak az emberiségnek, mint az elmúlt ötven év. Mire mentünk vele? Jóformán semmire. Gyermekeinknek, és unokáinknak, hozzáteszem jómagunknak is: a klottgatyás múltunkkal szemben, valóságos vagyonunk van általában haszontalan dolgokból. Van majd’ mindünknek: összkomfortos lakásunk, modern kütyüink, melyek számát már nem is tudjuk, ha kitörlődne a mobilokból a hozzátartozók, rokonok, munkatársak, ismerősök száma: nagyon nehezen érnénk el egymást. Naponta használunk számítógépet, nyelünk be a jó ég tudja mennyi sugárzást készülékeinkből, a háztartásunk áram (gáz) hiányában pillanatok alatt lakhatatlan börtönné válna. Tömve vannak hűtőink olcsóbb-vagy drágább kajákkal, kilószámra eszünk életünk folyamán tartósítószert, színező anyagot, újabban génmódosított valamiket.

1989 óta a világ nagyobbik fele szabad polgárokból áll, akik viszonylagosan, szabadon dönthetnek lakhelyükről, munkahelyükről, hobbijukról, voltaképpen az életükről. Sokan meg is vannak ezzel elégedve: van, aki luxusjachtján tölti az életét és harminc éve, jól érzi magát, van, aki egy távoli szépen felújított tanyán gereblyézi szemével a tájat, csücsörített szájjal fújja odább a gondfelhőket, s zárja magára a spalettákat az este eljöttével: ő is elégedett. Lakótelepeink mindegyikén él legalább egy ember (család) biztosan több is, akik jól elvannak 55 négyzetméteren, majszolják a nutellás kenyeret, apuka időnként ránéz az erkély alatt álló ötéves Renaultra, s iszonyú iramban váltogatja a távirányító gombjait. Az anyu meg a konyhában serénykedik, és omlós csirkecombot gyárt vasárnapra, az ebéd gyorsan elkészül, mert a napot sem látott csibék combja öt perc alatt átsül, azt nem tudjuk, hogy a bennük lapuló kórokozóknak elég idő-e ez a megsemmisüléshez. Nyugati és keleti politikusok közben okos döntéseket ígérnek megválasztásuk esetére, ezekből kevesebbet-többet beváltanak (sokszor ez a nagyobb baj), és tudják, vagy legalább sejtik, hogy egyébként szinte semmilyen befolyásuk, erejük, hatalmuk nincs az eseményekre.


A világ immár irányíthatatlan.



Sodródunk az univerzumban, és nem áll a kormánynál senki, de ez nem is érdekes, mert a föld pályáját még nem tudnánk befolyásolni. Az űrből változatlanul csodálatos kék bolygón eközben mindeni-mindenki elleni harc van kitörőben, de lehet, hogy a hadüzenet nélküli háború, már el is kezdődött. E háborúra az egyes embernek, településnek, városnak, de országnak semmi befolyása sincsen. Bolygónk kering, pörög, teljesíti feladatát, de már semmi sem zajlik szabályok szerint. Illetve nagyon is. Mindenféle szabványok szerint folyik a termelés, oktatás, egészségügyi kezelés, hadiipari termelés, a születés, temetés, gyilkolás. Elfogadott standardok terjeszkednek, tőmondatokba foglalt szabályok határozzák meg, hogy miként kell valami a leghatékonyabban, a költségkímélő módon előállítani. Vonalkódos életünk minden perce ellenőrzött, mobiljaink cellainformációja lehetővé teszi közelmúltunk rekonstruálását. Megszűnőben vagyunk szubjektumnak lenni, semmi befolyásunk a jövőnkre, még inkább unokáink jövőjére. A magam életét illetően viszonylag szabad vagyok, bizonyos szabályokat elfogadok, betartok, némelyeket nem (szeretek szemetelni, vagy gyorshajtani, túlélhetem, nem ölnek meg érte). Ugyanakkor semmi befolyásom nem lehet a következő évtizedekre, akkor sem, ha jól felfogott érdekeim szerint szavazok valamire, vagy valakire, akkor sem, ha demgógok csapdájába esem, és trónra emelek valaki barmot. Nincs nagy jelentősége. Közel öt évtizede nem tudja eldönteni Európa, hogy mitévő legyen. Amerika azt hiszi, hogy mindent tud, mindent ural, közben súlyos vereségeket szenved, pedig valóban a föld legjobb, legnagyobb hadigépezetét birtokolja. Oroszország, Kína, India magához tért, és elkiálthatnánk magunkat, lám közülük valamelyiket kellene követnünk. Nem, semmi értelme. Ők sem, és mi sem tudjuk, hogy hova tartanak. A mai világ áttekinthetetlen. Munkavállalóként bérrabszolga vagy akkor is, ha menedzser a neved, és jól megfizetnek érte. Állampolgári mivoltodban résztulajdonosa vagy a kacatok maradékának. Betétesként tagjává válsz valamely befektetési, pénzügyi alapnak, amely éppen rajtad – feletted is uralkodik. Döntéseire semmilyen befolyásod nem lehet. Adósként kiszolgáltatottja vagy a kedvező ígéreteknek és a bekövetkező rideg valóságnak. Választóként a döntésedre esetleg szüksége van a politikának, ha szavazol jó, ha nem, az is. Mindenképpen számolnod kell a következményekkel. A későbbiekben pfújjolhatsz, tapsolhatsz: nincs jelentősége. Miként alakul jelened, jövőd? Megmarad neked a morgás joga. Ez már Róma polgárait is megillette. Nem Te fogod eldönteni, hogy merre megy a világ. Lesz e hazánkban a Combinón, és négyes metrón túl magasvasút, országhatárt övező kerékpárút, TGV szuperexpressz, avagy még 1000 kilométer autópálya. Lesz-e Budapestet átszelő alagút, alföldi méretben újjászervezett tanyavilág, betyárokkal, korcsmákkal, kármentőkkel, kevély urakkal, és hajlongó béresekkel. Nem Te döntöd el, hogy lesz-e Budapest egyszer Európa vagy a világ fővárosa, évi tízmilliós turistaforgataggal, attrakciókkal, hogy ki ne mondjam desztinációkkal. Nem Te döntöd el, hogy kettéválik-e Magyarország, nyugatra és keletre: egyik a Fideszé, a másik a szociké lenne. Nem Te döntöd el, hogy valamely hatalmak, majd ide csatolják-e hozzánk Erdélyt avagy fél Ukrajnát. Nem Te döntöd el, hogy lebontják-e a Kárpátokat, vagy a helyükön maradnak. Nem Te döntöd el, hogy maradjon-e ilyen az időjárás, mit nem mondok a klíma, vagy egészen más legyen. Nem Te döntöd el, hogy legyen-e Föld akár 10 év múlva vagy sem? Akkor pedig minek is pofázol, írsz, vagy fenekedsz. Miért is vagy önző, vagy bátor, vakmerő. Talán, mert emberből vagy és bár nem Te döntöd el, mára már nincs ilyen jogod…egyet még megtehetsz…a döntést rád bízom, mert ezt még Te döntöd el.


Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása